Autonóm járművezetési spin-offok indultak útjukra KJK-s közreműködéssel

Távolról is képesek önvezető járműveket irányítani és egy profi pilóta vezetési képességeit is felülmúlják az új, részben egyetemi tulajdonú vállalkozások termékei.

„Az innovatív termékeik mellett a két vállalkozás létrejöttének különös jelentőségét az adja, hogy a tudományos műhelyekben létrejött szellemi terméket az egyetem tulajdonosi részvételével létrejövő vállalkozásokban hasznosítják, és így az üzleti működés során keletkező nyereséget visszaforgatják a felsőoktatásba” – fogalmazott Szalay Zsolt, a BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar (BME KJK) Gépjárműtechnológia Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára. Elárulta, 5-5 kutatómérnök alapító részvételével, kétéves előkészítő munka eredményeként 2023. május 16-án jegyezték be a két céget, amelyek a tanszéken működő kutatócsoportok fejlesztési eredményeit hivatottak az ipari, illetve üzleti célú felhasználás szolgálatába állítani.

DriveByCloud Kft.

Az egyetemi spin-off vállalkozás fő terméke egy olyan keretrendszer, amelyben a szakemberek a valóságos járművezetési környezet digitális ikerpárját (digital twin) hozzák létre. A keretrendszerben a valóságos környezet statikus digitális térképén kívül többek között dinamikus elemek (például forgalomban résztvevő járművek és gyalogosok), átmenti állapotok (például sávelhúzások) vagy időjárási helyzetek is megjeleníthetők.

A BME KJK-n kifejlesztett keretrendszerrel az önvezető járművek oly módon tesztelhetők, hogy bizonyos feltételeket nem kell a valóságban létrehozni – elegendő azokat a virtuális térben megjeleníteni, a jármű ezeket valóságosnak fogja érzékelni. A megoldás egyik előnye, hogy a veszélyes tesztszituációk biztonságosan megvalósíthatók.

A fejlesztés lehetővé teszi azt is, hogy közúti szenzorokkal forgalmi elemzéseket végezzenek a szakemberek, akik így a forgalmi adatok alapján akár baleseti kockázatokat is előre jelezhetnek. Ha a rendszer részeként önvezető, ún. autonóm jármű is közlekedik, akkor ennek irányítását is az előre kalkulálható közlekedési helyzethez igazítja a műegyetemi kutatók fejlesztése.

„A felhőalapú rendszeren keresztül lehetséges a járművek teleoperációja, tehát az autók távolból történő irányítása is. E megoldással lehetővé válik például az autómegosztás használatakor a járművek egyik felhasználótól a másikhoz, távolból történő irányítással való eljuttatása, vagy akár mezőgazdasági járművek munkaterületre történő kivezetése is. Alkalmazható ez a funkció logisztikai udvarokon vagy repülőtereken, és segítségével a nehézgépjárművek veszélyes környezetben távolról, emberi irányítással vezérelhetők, távirányíthatók” – fejtette ki az egyetemi fejlesztésű keretrendszer funkcionalitásairól Vincze Zsolt, a DriveByCloud Kft. ügyvezetője, a BME KJK Gépjárműtechnológia Tanszék munkatársa.

A műegyetemi szakemberek felhívták a figyelmet arra is, hogy az önvezető járművek és a környezeti infrastruktúra fejlődésének bizonyos lépcsőjén fontos funkció lesz az autonóm, tehát önvezetés feltételeit biztosító zónák közötti járműmozgások emberi távirányítással történő kivitelezése is. A teleoperáció ilyen esetben kiegészíti az autonóm működést: ilyenkor egy, a járműtől távol eső központban tartózkodó személy „vezeti” a különböző járműveket. Lehetőségként elmondták, hogy a digitális iker koncepción alapuló megoldás behatolás-detektálás és távvezérelt járművek, drónok alkalmazásával területfelügyeleti és védelmi funkciókat is el tud látni.

iMotionDrive Kft.

Az iMotionDrive Kft. spin-off vállalkozás az önvezető járművek irányításához kínál szoftvertermékeket. A vállalkozás alapját, és egyben piaci pozícióját a szellemi tulajdon védelmére a BME által korábban benyújtott nemzetközi szabadalmi bejelentés biztosítja.

Az egyetem kutatói által kifejlesztett mesterséges intelligencia alkalmazásával készülő önvezető autó képes felülmúlni egy professzionális pilóta vezetési képességeit is. Egy olyan szituációban, amikor például a jármű eléri a tapadás határait, egy átlagos sofőr gyakran elveszti uralmát a járműve felett, és könnyen baleset következhet be.

Bárdos Ádám, az iMotionDrive Kft. ügyvezetője, és a BME KJK Gépjárműtechnológia Tanszék tudományos munkatársa szerint „az autóipar egy olyan új korszakba lépett, amelyben a szoftver korábban elképzelhetetlen módon meghatározó elemként jelenik meg, sok esetben felülmúlva a fizikailag tapintható elemek fontosságát. A Műegyetem ehhez az új korszakhoz járul hozzá a magyar felsőoktatás kutatói bázisának eredményeire építve.”

Az iMotionDrive megoldásaival még a fizikai határhelyzetben lévő manőverezés is biztonsággal véghezvihető a vezető aktív segítésével vagy teljesen önvezető módon. Ezt támasztja alá a tanszéken végzett kutatás keretein belül már a nagyközönségnek is bemutatott önvezető driftelésre képes funkció. E manőver közben a jármű akkor is képes egy útvonal automatikus, centiméter pontos megtervezésére és követésére, ha a hátsó kerekei már a tapadási határra kerülnek, balra kanyarodik, miközben a kormányzott kerekek jobbra néznek. A vezető rendkívül gyors és helyes döntései, valamint a jármű teljes fizikai képességeinek kihasználása kulcsfontosságúak a kritikus forgalmi szituációkban a súlyos kimenetelű balesetek elkerülésére.

Az iMotionDrive önvezető technológiája révén a jármű mozgása új dimenziókkal bővülhet, döntéshozatala gyorssá és optimálissá válhat, amellyel a jövőben számos baleset elkerülhető. A műegyetemi alapítású vállalat új portfóliója vezetéstechnikai képzésekben, motorsportban, valamint off-road és katonai járművek automatikus vagy járművezetőt támogató irányításában is magas potenciállal kecsegtet.

Rektori Kabinet Kommunikációs Igazgatóság

Forrás: kozlekedes.bme.hu